2012. június 9., szombat

Szétkaptam, mint Foxi a lábtörlőt

Fél napon volt arra, hogy szakszerűen szétszedjek egy 35 éves gépet úgy, hogy két nappal előtte ez nem volt betervezve. Ennek megfelelően a rendelkezésemre álló szerszámok is korlátozottak voltak. Bár átlagosan jó állapotú mopedről beszélünk, azért szemmel láthatóan is a csavarok voltak a legrozsdásabbak.
Nem jó jel, de ha már rászántam magam, akkor neki kellett látni.

10:44

1. Műanyag takaróelemek lebontása. Ez szóra sem érdemes, íme a csupasz technika.


2. Le a légszűrővel (az a fura fekete doboz)! 

2. Üzemanyag leeresztése, elektromos csatlakozó bontása. Ez sem nagy kunszt, a benzincsapon keresztül pár perc alatt lefolydogált a keverék és a csokiból sem nagy mutatvány kikötni három vezetéket.

3. A kipufogó leszerelése következett, mert útban van a hátsó fék bovdenjének kioldásánál.


4. Bovdentakaró/tartó burkolat eltávolítása és bovdenek lekötése. A bovdenek többsége olyan, akár egy kerékpárnál.  Egyedül a gázbovden kikötése rafkós, mert a porlasztó tetejét is le kell szedni, majd a porlasztón belül kell kiakasztani a bovden végét. Mivel a porlasztót párszor már szétszedtem nem ért meglepetés.

5. Láncok és pedálok le- és kiszerelése. A két lánc egyszerű eset volt. Csak a bontható szemet kellett megtalálni a rászáradt zsír közt. Egy kaméleon sem tudna jobban elrejtőzni. Maga a szétszedés egyszerű volt, de nem baleset mentes. Az egyik láncszem biztosító lapkája ugyanis annak rendje és módja szerint elpattant a fűszálak közé. Nem gondoltam, hogy valaha viszontlátom. Legnagyobb meglepetésemre fél órával később észrevettem a fűben :). Azt hiszem ilyen lehet tűt találni a szénakazalban. Ezek szerint lehetséges. Mondjuk ki: mázlim volt.

6. Pedálok és lánckerék kiszerelése. Ez egy régi kerékpárnál is problémás szokott lenni, mivel az ék a használat során berohad, elnyíródik, és makacsul ellenáll minden bontási kísérletnek. Itt sem volt másként, keményen megküzdöttünk. Mondjuk egyenlőtlen volt a küzdelem, mert egy 2,5 kg-os kalapáccsal szereztem érvényt az elképzeléseimnek. Az éknek nem sok esélye volt, de azt mondanom sem kell, hogy cserére szorul. Az elemek meglehetősen kopottasak és a rozsda is kikezdte a krómozást. A "paraszt pedálok" - ahogy a kerékpárboltban hívják a taposó részt - szinte újak. Ennek ellenére már most is kifordul rajtuk a gumi betét. Nem vagyok velük megelégedve, igazi kisipari vacak. Kellene helyette egy eredeti utángyártott :). Azokon viszont nincs macskaszem, ami ismerve a moped gyengécske világítását biztonsági kérdéseket vet fel. Majd meglátjuk.

8. Bovdenek leoldva, négy csavar és már a kormány sincs a helyén. Ezt a részt már felújítottam, így nincs vele tennivaló.

9. A nyereg illetve az utólag, kerékpárlámpából kialakított féklámpa és vezetékei eltávolítva. A féklámpát a markolat eredeti kapcsolói aktiválják, így funkcionálisan tökéletes. Kellően erős a fénye, jól látható és biztonságosabbá teszi a közlekedést. Sajnos azonban nem túl korhű ez a megoldás. Valami autentikusabb kellene, de ilyen valójában nem elérhető. A féklámpa eredeti funkcióként sem létezett ennél a szériánál. A későbbi gyártású modelleket már ellátták vele - másfajta lámpatesttel és ennek megfelelő kialakítású világítás tekerccsel együtt -  Az új világítás tekercs külön 5W teljesítményt biztosított erre a célra. Mivel a funkcióra szükség van, az eredeti lámpatesten belül, elrejtve kell majd valahogy megoldani.

10. A hátsó lengéscsillapító és közös rögzítésű króm dísz - amely "kuporgós pózban" lábtartóként is funkcionál - leszerelése. A baloldali csavar egyben a motorblokk rögzítésének egyharmadát is adja. 

11. A hátsó kerék ezt követően már kivehető volt.  A sárvédő kerék felőli oldalán végre hozzáfértem részben a csomagtartó, illetve teljes egészében a hátsó lámpa csavarjaihoz. Rozsda, rozsda és még több rozsda, de azért lejöttek az anyák. A hátsó abroncs 2,25x17"-os Continental. A futófelület hosszában a minta mentén repedezett, de egy-két évig még kitarthat. Már régóta ilyen és semmi romlást nem tapasztalok. 
Az első abroncs 2.0x17"-os Kenda. Nem elírás, kicsit keskenyebb, mint a hátsó. Gyárilag mindkét mérettel szerelték a PUCH Maxi -t, de hogy egy gépen keverték volna a méretet azt nem hinném. Itt egy eseti gumicsere következménye lehet az eltérő méret. Annyi biztos, hogy az elő gumi a fiatalabb. Az összhatás egyébként jópofa, kicsit "chopperes" (ha lehet egyáltalán ilyenről szó egy MAXI esetében). 
El ne felejtsem a törött küllőt kicserélni mielőtt újra visszaszerelem majd a kereket. A cseréhez mindent le kell bontani az agyról a lánckerék oldalán, de úgy is szétszedem az egészet tisztítás, zsírozás miatt.

12. A csomagtartót  a másik oldalon a nyeregcső egyik szorítócsavarja tartotta, így most ez is lent van. A rozsda már itt is bejelentkezett vacsorára és módfelett jó az étvágya (az összes krómozott alkatrészen lakmározik).


13. A lámpák leszerelése - a hátsó egység berohadt csavarjainak kivételével - gyerekjáték volt. 

14. Az első villa le- és szétszerelése a következő lépés. Egy nagyméretű csavar rögzíti magát a villát, illetve egy krómozott anya zárja le felülről a csövet. Porzik az egész a szárazságtól. Lényegében nem volt semmi kenése. A perselyek közül az alsó el van repedve, de mindkettő cserére szorul a csapágykoszorúkkal együtt.





15. A motor leszerelés a vázról. Mindössze két átmenő csavar tartotta, mivel a harmadikat már a lengéscsillapítókkal együtt eltávolítottam. A motor leszedésével láthatóvá vált az eddig elérhetetlen területeken megbúvó olajos sár, így megint lesz mit takarítani...


16. A hátsó lengőkar leszerelése egyszerűen ment. Az első ránézésre nagyon rozsdásnak tűnő csavaroknak a menet szerencsére nem volt berohadva. Erősen tartottak, de jól bírták a kiképzést és a végén mégis csak engedtek.



17. Egyéb apróságok leszerelése. Maradt még pár műanyag persely a vázban, továbbá a benzincsap, a láncfeszítő, az azonosító tábla, majd legvégül az első sárhányó rozsdás csavarjaival való küzdelem. 

A nagy ellenállók:
Mindössze egyetlen csavar volt az első villaszárban, amelyik a fejénél letört, így majd ki kell fúrni. Két  további másik csavar  úgy össze van rohadva, hogy meg sem mozdult. Ezeknek a fejét kell majd leköszörülni és megoldódik a kérdés. Meglepő módon minden probléma az első sárhányó csavarjaival kapcsolatos. Korábban arra számítottam, hogy a hátsó kerék környékén lesznek ilyen nehézségek. Ez meglepett.

12:43 Szinte percre pontosan két óra alatt sikerült mindent szétszerelni. 
  
Mindössze ennyi csavarral volt összeszerelve. Hogy mi tartott ezen két óráig? 

Mindegy is. Végre elkezdődhet az egyes elemek tüzetes átvizsgálása, további szétszerelése, tisztítása, felújítása, cseréje...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése