A 12-es szám mm-ben jelöli a levegő porlasztóba áramlásának a keresztmetszetét. Jelenleg egy 50-es főfúvókával van szerelve, ami kb. megfelel a gyári minimum konfigurációnak. A tuningolás első lépéseként sokan lecserélik a 15-ös, vagy még nagyobb méretű porlasztóra. Odáig viszont nem mindenki jut el, hogy ez egy rendszer része, ahol nem csak a méret a lényeg, hanem az egyes elemek közötti összhang is meghatározó a teljesítmény szempontjából.
Mivel az eredeti állapot elérése (és ezen belül a teljesítmény maximalizálása) a cél, marad az eredeti porlasztó, legfeljebb kicsit finomítunk rajta, de erről majd később. Persze ebben a döntésben nagy segítségemre volt a teljes rendszer esetleges átépítésének várható költsége is. Jobb bele sem gondolni, én átszámoltam...
Ahogy már írtam, kizárólag a porlasztó állításával maximalizáltam korábban a Puch sebességét.
35 km/h volt a legnagyobb tempó, amit a szétszedés előtt elértem vele. Ezt viszont lényegében stabilan hozta az 1:50-es keverék mellett. Mértem a moped saját órájával és GPS-el is, mind ugyanezt az értéket adta.
Nem is rossz egy ilyen korú géptől és persze minden csak viszonyítás kérdése.
A puchshop.de most újított fel egy Puch City 25-ös gépet. Náluk a motorblokk is átesett egy korszerűsítésen. Korszerűbb, több portos hengert, magas kompressziójú hengerfejet kapott és gondolom újracsapágyazták az egész hajtást. Az így átépített gép szintén 35 km/h sebességre képes. (http://www.puchshop.de/catalog/blog.php)
Innen nézve jól állok és szerintem még vannak rejtett tartalékok a rendszerben
Az áhított cél a robogókra megengedett 45 km/h utazósebesség elérése. Ez a sebesség a Puch esetében még a biztonságos határon belül van, de már "haladós" a bringázáshoz képest is.
Első lépésben ismét szétszedtem a porlasztót, hogy alaposan
kitisztítsam.
A bowden bevezetésére és állítására szolgáló cső
cserére szorul, mert a porlasztó oldali menetéből le van törve kb. 1 cm. Az
ellenanya nem fér fel a megmaradt menetre, így nem lehet a csövet beállítani,
rögzíteni. A lötyögő cső mellett fals levegőt szív a rendszer, ami nem
kívánatos.
Íme az 50-es főfúvóka.
A szétszerelt állapot.
Nem véletlenül mondják, hogy a porlasztót bármikor aktuális és érdemes megtisztítani. Itt is van kosz benne bőven, nem is gondoltam volna, hogy ennyi...
Súber tű és az alátét, amivel az úszóház üzemanyag szintjét lehet állítani. A szint attól függ, hogy melyik rovátkába tesszük az alátétet.
Íme az a csavar amit korábban nem szedtem szét. Kár volt.
Nem véletlenül tettem a jelülést a csavar fejére. Az átmenő
furat irányát jelöli, ami így összeszerelt állapotban nem látszik. Most láttam,
amikor szétszedtem, hogy a két furat (a hatlapfejű csavaron lévő átmenő és a
csőcsatlakozó folytatása) amelyeknek egybe kellene esni, korábban nem estek
egybe :) . Ahhoz, hogy korrekt módon lehessen összeszerelni a porlasztónak ezt
a részét, meg kell jelölni a furat irányát a képen látható módon. A csavar
meghúzásakor csak így tudjuk ellenőrizni, hogy a furat és a csőcsatlakozó
azonos irányba állnak-e. Eltérés estén leszűkítjük a porlasztóba áramló
üzemanyag keresztmetszetét, ami ellátási problémához vezethet.
A szétszerelés előtti állapot kb. a teljes keresztmetszet
30%-át hagyta meg az üzemanyag áramlásához. Ez az egyik tartalék a rendszerben
:).
A főfúvóka alulnézetben.
Az úszó (valamilyen habosított anyagból van, így meglehetősen időtálló).
Súber tű helyzete a házban. A gázbowden végét a képen látható kettős átmérőjű furatba kell beakasztani összeszerelésnél. A ház belsejébe egy nagyobb átmérőjű rugó kerül, ami a bowden ellen dolgozik.
És ugyanez alulról. Itt látszik a perem, amibe beakad a bowden vége. A bowdent először át kell fűzni a nagyobb furaton, majd félretolni a kisebb átmérőjű rész felé, ahol a bowden végén lévő kis fém "gombóc" beakad a látható perembe. A házon lévő 24-es számnak van jelentősége, de erről is majd máskor.
Íme az összeszerelés. A bowden a rugó közepén fut be a porlasztóba és ott kell beakasztani a fent leírt módon a súber tű házába. Jól látszik a szívató funkcióját ellátó lemez és a hozzá kapcsolódó vezérlő tüske.
Levegő oldali nézet bekapcsolt szívatóval...
... és kikapcsolva a szívatót.
A szívató elvileg automatikusan kikapcsol az első
határozottabb gázadásra, mert maga a bowden húzza vissza a lemezkét. Tapasztalataim szerint ez a funkció nem 100%-os. Néha nem jön fel teljesen (kattanásig) a levegőkorlátozó lemez, de lehet, hogy ez
is csak beállítás kérdése. Majd ellenőrizni kell a végső
beállításnál.
A sebességen azonnal látni, ha a szívató kicsit is "rajta
marad". Ezt megelőzendő eddig az első saroknál kézzel is rásegíttettem a
kikapcsolására (a fekete rudat kattanásig fel kellett húzni).