2012. augusztus 7., kedd

Hátsó féklámpa, az ötlet bevált!

A korábbi tervek megvalósításának képei:

Az összeépített megoldás felszerelés előtt.
A LED-ekhez rendelt tükrök felső peremét össze kellett csiszolni, mert a tükrök átmérője nagyobb volt, mint a LED-ek közti távolság. Kellett néhány apró módosítás az elemtartókon is, hogy beférjen a lámpabura alá. Konkrétan a szögletes sarkokat kellett lekerekíteni, de ettől eltekintve patent az egész!


Mindez a vázra felszerelve az elektromos bekötés előtt. A vezetékezés az eredeti lámpa vezetékével párhuzamosan, a sárvédő belső felületén fut.Itt gyárilag megvannak a vezetéket tartó kis lemezfülek. Pont befért a másik vezeték mellé a féklámpáé.


A végeredmény burával, működés közben:


Tökéletesen szuperál, olyan, mintha gyári lenne :)



Összeszerelés - egyszer mindennek eljön az ideje!

Igen, teljes díszben a kis PUCH!

A matrica felragasztásával és az adattábla felrögzítésével kezdtem, hogy ne legyen olyan csupasz.



Az első villa csapágyazása. Nem sajnáltam tőle a zsírt, nem szeretném mostanában szétszedni.


Az első villa egyik szára az új műanyag távtartókkal.


Első villa és az első lámpa a vázra rögzítve. Ebben az állapotban még egy asztal is megteszi munkaterületnek. 


Korabeli lopásgátló. Leginkább csak jelzés értékű biztonsági berendezés.


Az új benzincsap szintén beszerelve.


A hibrid csomagtartó (új keret, régi rugós rögzítő) ...


... és a korábban már vázolt rögzítési nehézségek a megoldással.


A hátsó lengéscsillapítók is nyomatékkulccsal vannak meghúzva. Szerencsére szinte minden csavarra meg van adva az előírt nyomaték.


Műanyag borítás, ami a fényezést védi az esetlegesen laza lánc odaverődésétől.


A hajtás és motor nélküli összeszerelt alap, immár a saját lábán áll. Az utángyártott lábtartók végül a szemétben landoltak. A lakkozáshoz festőszalaggal leragasztottam a krómozott középső részt, de a festőszalag eltávolításakor a króm is távozott a szalaggal együtt (éljen a minőség mindenek felett...). A képen a kicsit kopottas, de már felszerelt eredeti látható.


Pedállal és hátsó lámpával is kiegészítve.


A motor is fent van, de bekötve még mindig semmi.


A hajtást biztosító, combosabb lánc felszerelve. Ideje levinni az emeletről a kertbe a mocit, mert kezd egyre nehezebb lenni. A másik oldali, elindítást segítő kerékpárláncot cserélnem kellet, mert rövid lett. Először nem értettem miért nem stimmel a méret, de aztán leesett, hogy cseréltem a szabadonfutó fogaskereket és a korábbi 20-as fogszámú helyett az új már 24-es fogszámú. Így persze már érthető. Az új lánc egy egyszerű, de erősebb BMX lánc. 


Kormányszarv is fent van, az ülés és a bovdenek még váratnak magukra.




Az ülés dekorálása. Eredetileg is volt a PUCH üléseken felirat. Az én ülésem nem teljesen eredeti, de egy azzal teljesen megegyező KTM változat (KTM ként is értékesítették korábban). Teljesen elhalványulva látszott még az eredeti felirat nyoma.
Gondoltam készítek rá egy PUCH feliratot a kerekek dekorálásához vásárolt fehér Tyre Marker tollal.
Készítettem egy rajzolható felületet festőszalaggal, kicsit rajzolgattam, finoman kivágtam tapétavágóval a mintát, majd kipingáltam.





A bovdenek beállításával és a kipufogó felszerelésével jó sokat kellett küzdeni.A kipufogó ugye utángyártott. 1-1 mm szabad hely van hátsó fékbovden, illetve a pedál mellett, hogy ne üssön bele egyik alkatrész sem a másikba. A gázbovdent is cseréni kellett, mert változott a porlasztó tetején látható cső hossza. Ez a két apró probléma mintegy fél napi aprólékos állítgatást igényelt, de túl vagyunk rajta.


A műanyag burkolatok még nincsenek felszerelve (hogy könnyebb legyen beállítani amit esetleg még szükséges) de teljesen menetkész.

Az elkészülés pontos dátuma: 2012.07.20. 
Az új induló kilométeróra állás: 6896,3 km

Megtartotta régi jó szokását, most is pöccre indult. Ezzel nagy kő esett le e szívemről, tartottam ettől a pillanattól.

Az elkészülése óta mentem vele kb. 200 km-t, nemsokára jönnek a tapasztalatok...




2012. július 23., hétfő

OFF topic - Miért nem halad a blogírás?

Mert siklunk Waze!

A sebesség kb. megegyezik a kis PUCH sebességével (4 Bf szélsebesség mellett), de az érzés egy kicsit más a vízen...






Vízmélység?  Az nincs!!!
Mi lesz itt két hét múlva? Homokozó!!!


Így "eszi meg" a homok a skeg-et. Mintha folyamatosan csiszolópapírral dörzsölnénk. Tulajdonképpen azt is tesszük.


Rig: NAISH Redline 9 m2
Board: Fanatic Viper 180 l
Rider: Ezree (107 kg)
Windspeed: 3,5-4 Bf (18-28 km/h)
Beach: Balatonszemes, Hungary


Kicsi szívem, kicsi szíve - szétszedve

Eljött az ideje a motorblokk szétszedésének.
Szerencsére az anyák engedtek, így a hengerfej csavarjai megúszták a szétszedést.

Íme a hengerfej a leszerelést követően. Korom van bőven, ami a tökéletlen égésre utal...


Többszöri tisztogatás ellenére is még mindenhol a ráégett sár látható a hűtőbordák felületén. Így szétszedett állapotban végre jobban hozzáférek, lehet folytatni a tisztogatást.


A henger a dugattyúval és az eredeti hengerfej tömítéssel. A korom itt is jól látható.


A 38mm-es, kétgyűrűs dugattyú a henger leszedése után az elhasznált talptömítéssel a háttérben.


Kis ráégett olaj a dugattyú oldalfalán, a gyűrűk alatti részen.


A mindössze 2 portos, meglehetősen "egyszerű" henger. Ugyanezt a hengert lehet kapni manapság utángyártott 4, illetve 6 portos változatban is. Ezeknél jobbak az áramlási mutatók, így valószínűleg a motor teljesítménye is jobb (elvileg). Viszont ott van az utángyártott alkatrészek minőségével kapcsolatos fekete felhő... Ez legalább eredeti PUCH.


Kipufogó oldali port, ovális belső és kerek külső keresztmetszettel.



Porlasztó oldali port négyszög belső, illetve befelé tölcsérszerűen szűkülő kör alakú külső keresztmetszettel.
Itt van egy kis ellentmondás. Lentebb a magyarázat, lásd szűkítő!


Némi tisztogatás után előtűnnek a fontos jelölések a felületeken. Az 5-ös szám a henger tűrési pontosságát mutatja. (A gyártási méret alapján 5 csoportba voltak sorolva az ALU hengerek és a dugattyúk is. Értelem szerűen az adott tűrési tartományba tartozó hengerhez, a megegyező tűrési tartományú, azonos jelölésű dugattyú dukál.)


A megtisztított dugattyún is a a megfelelő jelölés, így ez rendben van.


Azt nem tudom, hogy ez a 104-es jelölés mit takar, erre sehol sem találtam hivatkozást.


A megtisztított porlasztó oldali port.
Rossz hír! Ez bizony egy gyárilag lefojtott 25km/h-ás henger. A portba bele van illesztve egy szűkítő elem, ami az öntvény eredeti keresztmetszetét  kb. 6 mm-es átmérőre csökkenti le. A szűkítőt kivenni nem lehet, ugyan azzal a technikával kerülhetett gyárilag a hengerbe, mit, ahogy a csapágyakat is szokták rögzíteni. Felhevített hengerbe tehették a lehűtött szűkítőt. A hőmérséklet kiegyenlítődése után szinte összenőnek az alkatrészek.

Ez nem maradhatott így!
Nem volt más megoldás, felköszörültem a szűkítő belső felületét kb. 9-10 mm-re. Remélem nem tettem tönkre az egészet, de majd meglátjuk....
Arról, hogy a 2-es szám mit jelöl a port mellet szintén nincs információm. Lehet, hogy a szűkítésre utalt?


A megtisztított henger, a belső felületén azért látható némi kopás.


Tisztított hengerfej a dekompresszor szeleppel. Én egy nagyon finom polírozó kefével tisztogattam az égéstér felületeit. A mélyebb karcolások gondolom egy korábbi tisztogatás (csavarhúzós kapirgálás) nyomai lehetnek.


Újabb jelölések kerültek napvilágra. A 3-as szám rejtély, az AL az alumínium hengerfejet jelöli.


Végre megszabadultam minden ráégett sártól!
A dekompresszor szelepet ki sem kellett szerelni, azt a felújítás kezdete előtti hétvégén tettem rendbe. Jó ahogy van.


Az összeszerelés...
Talptömítés kicserélve, dugattyúgyűrűk és pozicionáló csapok rendben, henger és dugattyú beolajozva az illesztéshez. Műanyag gyorskötöző segítségével húztam össze a gyűrűket a henger szakszerű visszaillesztéséhez
.

Ettől a művelettől tartottam, de a gyorskötöző jól bevált, szépen lecsúszott a gyűrűkről, ahogy azok a helyükre siklottak. Nem volt probléma.
A hengerfej nélküli összeszerelt állapot az új talp- és hengerfej tömítéssel.


Ráillesztett hengerfej.


A régi BOSCH gyertya.



És az új BRISK gyertya, azonos hőértékkel, viszont jobb felhasználói minősítéssel (lásd Babetta fórumok )...


Kész!
Nyomatékkulccsal minden precízen, előírás szerűen meghúzva. Csak a gyertyapipát kell rádugni és menetkész.


Még egy kis karbantartás a kihajtás környékén.
A motor kihajtásának tengelye - megtisztítva:


A gyári, 13 fogú, gumibetétes (gondolom a csendesebb futást hivatott szolgálni) meghajtó lánckerék.


A motorblokk szerves része a kitámasztó, amit természetesen szintén szépen felújítottam, újrafestettem.


A blokk ezzel kész, kezdődhet a váz összeszerelése.